Túraleírás a szombati tekerésről

Amikor aznap reggel felkeltem, és kinéztem az ablakon, olyan szürkeség vett körül mintha ködbe burkolózott volna az egész környék, az esőtől kövérre duzzadt felhők, mint valami éhes polipok karjai fel akartak falni az egész várost. Nem éppen szemet gyönyörködtető látvány volt. De ha valaki tudja, mit jelent vérbeli biciklisnek lenni, akinek nem számít, hogy esik, vagy fúj, süt vagy felhős, hisz a természetben úgyis meglátja a szépet, az nem csodálkozott azon, hogy elindultam. Elindultam nyolcad magammal egy rövid kis 50km-es túrára Nyárádszeredába, és bár az eső továbbra is lógott a levegőben, mi már ”a felhők fölött mindig süt a nap” gondolatával bátran tekertünk Hagymásbodon felé. Az út folyamatosan enyhén emelkedett, körülöttünk a csendet csak a madarak csiripelése törte meg néha.

A csapat vidáman haladt előre, közben bátorítottuk felváltva újdonsült társunkat, aki első alkalommal próbálkozott velünk túrázni. Utólag nem csodálkozom azon,

hogy az esőre álló idő ellenére bevállalta az utat, hisz mint kiderült, ő is vérbeli természetjáró, természetkedvelő.

Nem ijesztette meg a Hagymásbodoni emelkedő sem, és az első akadály leküzdése után bátran tekert tovább velünk. Nagy meglepetésünkre találtunk Cserefalván egy vadonatúj útszéli kávézót, ahol elfogyasztottuk reggeli kávénkat, majd megújult erővel tekertünk tovább.

Jómagam hálás voltam, hisz a megjósolt egész napos eső elkerült minket utunkon, végig Ákosfalvától kezdve, Nyárádszentlászlón át, Nyárádgálfalváig, sőt csak Nyárádszeredába beérve kezdtük erezni a koppanó esőcseppeket a sisakunkon.

Utunk a Csámborgó vendéglőbe vezetett, ahova megérdemelt ebédünk elfogyasztására tértünk be. Kedvünket az sem szegte, hogy a félig kihalt vendéglő, tébláboló felszolgálói nem siettek minket kiszolgálni. Időközben megérkezett egy újabb kitartó társunk, aki otthonról dolga végeztével tekert utánunk az esőben.

A hangulat jó volt, és együtt egy nagyon kellemes vidám társalgást folytatva ütöttük agyon az időt.

Szerencsére, mielőtt az éhes gyomrunk korgása elviselhetetlenné vált volna, megérkezett a várva várt ebed. Eközben a felhőrengeteg megnyitotta összes csatornáját és zuhogott-zuhogott az eső. De újra mellénk szegődött a szerencse, ugyanis induláskor visszagyömöszölhettük zsákunkba az esőkabátot.

Nekiveselkedtünk az útnak.

Csak a Nyomáti tető erdőszéli fáit elérve zendített újra neki az eső.

A tetőn kifújtuk magunkat és bevártuk a továbbra is rendületlenül kitartó újdonsült társunkat, akit hűséges kísérők követtek lépesről lépésre, illetve tekerésről tekerésre az utolsó méterekig.

Őszintén nekem ilyenkor eszembe jut, mit jelent egy ilyen élmény és milyen fontos az első benyomás egy ilyen próbálkozáskor.

Jómagam is voltam kezdő, és sosem felejtem el, amikor a kopott városi biciklimmel részt vettem életem első Bekecs túráján, az akkori túravezető bátorítása mennyire meghatározta további biciklis pályafutásomat.

Szóval hajrá mindenkinek aki vállalkozik arra a bizonyos első útra.

Mert mindenikünknek volt egyszer egy első útja, amit követett egy második, majd harmadik és sokadik.

Reméljük neked is lesz Anna. És reméljük neked is ismeretlen,aki még csak álmodban barátkozol azzal a gondolattal,hogy egyszer nyeregbe ülsz, hogy egyszer te is olyan kemény leszel, mint azok, akik játszi könnyedséggel letekernek 50 vagy akár

100km-et, és összejárják fél Erdélyt, megismerve annak páratlan szépségét.

A nyomáti tetőről leereszkedve, a kebelei kanyarban már csak a megszokott Biciklis vendéglőbe tértünk be egy rövid pihenőre.

Bár ez nem a reklám helye, de bátran ajánlom mindenkinek, hogy az utánozhatatlanul finom ordás buktáért is érdemes kerékpározni, és kitekerni Kebeléig.

Jó kis szombati túrában volt részünk, ezt bátran állíthatom.

Megáztunk?? Igen. Megfáztunk? Nem. Újra elmennék? Igen! Mert bármilyen az idő, egy jó társaság,a természetszeretet,és a mozgás élvezete mindenért kárpótol.